Karácsony

A karácsony Jézus Krisztus születésének, a szeretetnek és a családnak az ünnepe. A karácsony estét és az utána következő két napot a díszes karácsonyfa, a betlehemezés teszi színessé.  Azonban az ünnep fénypontja mindenütt a karácsonyi lakoma.  A falusi ház legjobban tisztelt bútordarabja mindig is az asztal volt. Megteríteni csak ünnepeken szokták. Karácsonykor piros csíkos terítőt tettek az asztalra. A piros az öröm színe. A karácsonyi abrosznak varázsereje volt: bőséget, egészséget hozott.  Az asztal alatt szalmát helyeztek el, a betlehemi jászolra emlékezve és emlékeztetve. Tettek ide gabonával teli kosarat is, és néhányat a legfontosabb mezőgazdasági szerszámok közül, amelyektől a termés függött.
Karácsonykor a fő étel a pulyka és a diós-mákos beigli.  Meghatározott étrendje volt a vacsorának. Előtte minden esetben imádságot mondtak. A vacsora végéig a gazdaasszonynak azért nem volt szabad felállnia az asztaltól, hogy a kotlósai jól üljenek, a gazdának pedig azért, hogy el ne szálljanak a méhei. Aki az asztalra könyökölt, az, kelést kapott. Egyes vidékeken terítettek a család halottainak is, és gondoskodtak a lelkekről, az angyalokról is: diót dobtak a számukra a szoba sarkaiba. Szinte valamennyi karácsonyi ételnek volt mágikus jelentősége. Például a bab, a borsó, a mák a bőséget biztosította, a fokhagyma védte az egészséget, rontás elhárítására diót használtak, a méz az egész életet édessé tette. Egyes vidékeken karácsonykor kútba dobtak egy almát, és vízkeresztkor kihúzták, és a család közösen elfogyasztotta, hogy az újesztendőben egészségesek legyenek. A karácsonyi alma még sok mindenre jó volt. Aki evett az almából, ha a következő esztendőben eltévedt valamerre, az almára gondolva hazatalált. A gazda elvágott egy almát. Ha magot is vágott, a következő esztendőben rossz idő, ha a magok épen maradtak, jó idő volt várható.  Azt is hitték, hogy aki férges almát választ, a jövő évben meghal. Általában az alma az egység, az egészség, a szépség, a szerelem szimbóluma volt.
A karácsonyi lakomából az állatok is kaptak. Az asztal alatti szalmát a lábasjószággal etették meg: állítólag ez szerencsét hozott nekik. Az asztalon maradt morzsát vízkeresztig összegyűjtötték, és kivitték a szőlőbe szétszórni, hogy az újévben jó termés legyen. A karácsonyi ünnepeket a szegényes, böjtös ételek és a gazdag, több fogásos étrendek jellemzik.

A karácsony az év talán legszebb, legmeghittebb ünnepe. Ennek ellenére sokaknak okoz fejfájást, hogy letudják a szinte kötelező ajándékozást.
Takarítani, sütni, vásárolni kell. És mégis nagyon sokan várják, hogy jöjjön a Jézuska, összegyűljön a család a feldíszített fa körül. A karácsony a szeretet és Jézus megszületésének az ünnepe. Eredetileg január 6-án, Vízkeresztkor emlékeztek meg a Megváltó világra jöveteléről, ugyanis a megkereszteléssel Jézus lelke születette újjá. Az ősi kereszténységben fontosabb volt a lélekben, mint a testben való megszületés. Végül az egyház december 25-ét választotta ki emléknapul.
Ez egyben a Napisten ünnepe volt az antik világban.

A karácsony szó török eredetű. December végén kellett befizetni az egyháznak járó adót, a tizedet, más néven decimát. Ebből ered a dézsma szó a magyar nyelvben. A török nyelvben, azonban a keresztények adóját „karadzs”-nak hívták, az „on” pedig annyit jelent, tíz. Ha összetesszük a két török szót, megkapjuk a később a magyar nyelvhasználatban is általánossá vált „karadzs-on”, magyarosan karácsony szót, ami eredetileg az ünnepek táján befizetendő adótizedet jelölte.

Ajándékozás

Az ajándékozás divatja is ősi időkre nyúlik vissza. December hónap második felében, tartották Itáliában Szaturnusz isten ünnepét. Ezek voltak az ún. szaturnáliák, melyek eleinte csak három napig, majd öt napig, végül egy egész héten át, tartottak. Ekkor a rabszolgák ideiglenesen felszabadultak, szünetelt a törvénykezés, mindenki önfeledten mulathatott. Ezen kívül, az volt szokás, hogy a rabszolgák a szaturnáliák alatt uraik elé járultak és köszöntötték őket az újév alkalmából, s ekkor a gazdák megajándékozták őket. Ezt a jókívánságot hívták úgy, Calendae, amit a szláv népek kalendálásként őriztek meg nyelvükben. A magyarokhoz koledálás, vagy használatosabb formában, koldulás néven érkezett. Így a rabszolgáknak adott köszöntő ajándék, a kéregető koldusnak adott alamizsna és a karácsonyi ajándékozás is összefüggésben van egymással.

Karácsonyfa állítás

A karácsonyfa is az elmúlt néhány században kialakult divat csupán. Eredete a német területeken keresendő, a német misztériumjátékok maradványa. A könyvnyomtatás felfedezése előtt Bibliával csak a nagyon gazdag emberek és az egyház rendelkezett. A Szentírás történeteit úgy ismertették meg a hívőkkel, hogy a jeleneteket a templom falaira festették, ez volt a szegények Bibliája. Ezen kívül ünnepekkor lejátszották az egyes történeteket a templom melletti téren. A bűnbeesést bemutató jelenethez szükség volt egy fára, mely a tudás fáját szimbolizálja, melyről lelóg az a bizonyos alma. Télen az egyetlen gyakori örökzöld a fenyőfa volt, melyet „feldíszítettek” az almával, melyet Éva leszakít.
A karácsonyfa előzménye a pogány hagyományokban a termőág, zöldág házba vitele, illetve a ház és a ház környékének örökzöld ágakkal díszítése. A szokást ismerték a kelták, náluk a fagyöngy, a magyal és egyéb örökzöldek játszották a főszerepet. Magyarországon a zöldág általában rozmaring ágacska, nyárfa vagy kökénybokor ága. A gerendára függesztették fel, aranyozott dióval, piros almával, mézesbábbal, szalmafigurákkal díszítették. A diónak rontást űző erőt tulajdonítottak, a gyümölcs a bőség, egészség jelképe, a szalma pedig a betlehemi jászolra emlékeztet. A karácsonyi ág később fejlődött kis fácskává, amit szintén a házba vittek, és különféle módon díszítettek. Feljegyzések szerint az első hagyományosnak mondható karácsonyfát freiburgi pékinasok állították a város kórházában a XV. században. Átvitt jelentése a hagyományosan pirossal ékesített fenyőnek az életfa, a természet évről-évre megújulása, körforgása. A fán látható girland (vagy boa!) a paradicsomi rosszra csábító kígyót jelképezi, az alma a tudás fájáról szakasztott gyümölcsre emlékeztet (ennek mintájára alakultak ki később a piros, arannyal díszített üveggömbök), a gyertyák pedig a fény, a nap, keresztény felfogás szerint Jézus szimbólumai
A manapság megszokott díszes, üveggömbökkel, szaloncukorral felállított fa német protestáns hatásra terjedt el bécsi közvetítéssel, kezdetben az arisztokrácia és a városi polgárság körében. A feljegyzések szerint először Brunswick Teréz martonvásári grófnő állított karácsonyfát. magyar paraszti életben a mai értelemben vett karácsonyfa állítás szokása, házilag főzött szaloncukorral, a fa alá helyezett betlehemmel csak a XX. században terjedt el. A szegény paraszti családokban a II. világháború végéig megmaradt a zöldág állítás szokása, sőt volt ahol a jó szaporulat reményében az istállóba is vittek belőle. A karácsonyfát hagyományosan Vízkeresztkor (január 6.) bontják le.

 
Karácsonyi ünnepi vacsora

A karácsonyi asztal a néphagyományban fontos szerepet játszott az ünnepkor. Mind az asztal díszítésének, mind az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. A karácsonyi abroszt az év során még általában vetőabrosznak használták (ebből vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen.) Az asztalra gabonamagvakat helyeztek, ebből adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve.
A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek. Az ételek közül előnyben részesítették azokat, amelyek bőséget, jó termést ígértek a háziaknak. Innen a bab, borsó, lencse, mák, dió, hal a (halpikkely miatt) megjelenése a karácsonyi asztalon. A fokhagyma az egészséget, a méz (mézesbáb) az élet édességét jelképezte. A kalácsból, almából az első falatokat szétosztották egymás között, hogy a család mindig összetartson. A karácsonyi morzsát összeszedték, és az állatoknak adták, hogy termékenyek legyenek, de jó volt betegek gyógyítására, rontás elűzésére is. Sok helyen este az asztalt nem szedték le, hogy a betérő kis Jézus ne maradjon éhes.
A paraszti étkezési szokások alapjai ma is megtalálhatók karácsonyi étrendünkben. Gyakoriak a halból készült ételek, de angolszász befolyásra elterjedt a pulyka is. A borleves egyértelműen a nagypolgári étkezési kultúra része, a mákosguba viszont a paraszti hagyományból ered, csakúgy, mint az elmaradhatatlan beigli (a diós, mákos kalács).


Karácsonyi népszokások

Regölés
A regölés a téli napforduló ősi, pogánykori szokása. Férfiak jártak házról-házra és bőség, termékenységvarázsló rigmusokkal köszöntötték a háziakat. Általában karácsony másnapján, 26-án került rá sor. A néprajzkutatók a regölés dallam és prozódiai sajátosságaiban finnugor eredetet mutatnak ki ( a kutatás szerint a sámánénekkel van összefüggésben). Különféle népi hangszerekkel (duda, dob, csengő...) is kísérték a regölést, a szereplők kifordított báránybőr bundát viseltek. A regösök a házhoz való megérkezéskor a házigazdától engedélyt kérnek, hogy elmondhassák az éneket, ezután beköszöntőt mondanak, majd gyakori a csodaszarvas legenda valamely változatának elmondása, ezután következnek a jókívánságok a háziaknak és az adománykérés. Állandó szövegrész a refrén: " Haj, regö rejtem, azt is megengedte az a nagyúristen."

Betlehemezés
A betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb és legnépszerűbb, többszereplős, dramatikus népszokása a karácsonyi ünnepkörben. Tulajdonképpen pásztorjáték, azt a történetet meséli el, melyben Jézus születésekor a pásztorok vagy a "három királyok" ( a napkeleti bölcsek) meglátogatják a jászolban, barmok közt fekvő kisdedet és Máriát. A betlehemezők, általában férfiak, legények vagy gyerekek betlehemet visznek magukkal. Ez fából, papírból készült jászol, melyben a szent család figuráit és a jászolban fekvő állatokat ábrázolják. A dramatikus játék részei a bekéredzkedés, a háziak köszöntése, a születéstörténet felolvasása vagy előadása, adománygyűjtés. Állandó szereplők a pásztorok (külön megemlítendő az öreg pásztor) és egy angyal, illetve bizonyos vidékeken Heródes. Az erdélyi betlehemes hosszabb terjedelmű misztériumjáték, több szereplővel. Általában megjelenítik Szűz Máriát, Szent Józsefet is.

A magyar népi hagyományban Szenteste napján csak a ház körül szabadott dolgozni, a mezőn tilos volt tevékenykedni. Szintén nem volt szabad kölcsönadni, mert ez elvitte a szerencsét. Ezen az éjjelen merítették az ún. aranyos vizet vagy életvizet, melynek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Az éjféli mise alatt a pásztorok egyes vidékeken körbejárták a templomot, és zajkeltéssel (ostorcsattogtatás, kürtölés...) igyekeztek a gonoszt távol tartani. A mise után a gazdák megrázták a gyümölcsfákat, hogy bő termés legyen, illetve az állatoknak is különféle mágikus erővel bíró ételeket adtak (pl. szentelt ostyát, piros almát...), hogy egészségesek maradjanak.