Menu

Desert Fox Team



    A csapat logója:

Fotógaléria

Támogatók

Támogatók jelentkezését várjuk!

























Adományokat elfogadunk - segítsen, hogy segíthessünk.

1. Gicica (Webdesign/kapcsolat)

Friss topikok

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Egyéb

Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox. Internet Explorer böngésző esetén a megfelelő megjelenítés nem garantált.



Kalandok Bamakóban

2010.02.09. 23:56 - Desert Fox

Január 31 - február 2. Bamako

A célba érve végre kiélveztük azt, hogy most már nem kell több száz km-t végigrobognunk, így ráértünk egy kicsit tovább szundikálni. És végre ismét volt meleg zuhany! :-) Miután ismét emberi formát öltöttünk és megreggeliztünk, elindultunk, mert még egy fontos küldetés várt ránk: Bamakóban, egy csecsemőothonban akartuk a maradék segélyszállítmányt odaadományozni. Sajnos címünk nem volt, és a szállodában sem tudott senki segíteni, így elég nehézkesnek tűnt a feladat. A 301-es autóból Reni és Péter megkértek, hogy vigyük el őket is, így négyen vágtunk neki a nagyvárosnak. A többi veszprémi csapat egy nagyobb hotelbe ment, hogy autóeladás ügyben egy kicsit körülnézzen. Mi is velük tartottunk, mert reméltük, hogy a segélyeket szállító kamion is ott van, és velük együtt elmehetünk mi is a csecsemőotthonba, mivel ők is oda mennek. Sajnos a kamiont nem találtuk a szállodánál, de a recepciónál egy kedves hölgy adott egy várostérképet, és megmutatta rajta, hogy szerinte merre van, amit keresünk. Az utcát meg is találtuk, de a cél nem igazán volt ott. Egy helyi fiatal nő sietett a segítségünkre, és autójával mutatva az utat oda is értünk, de amikor Bibi asszonyt, a vezetőt kerestük, kiderült, hogy ez egy másik csecsemőotthon, és nem az amit mi keresünk. Ismét helyi segítségünk akadt két srác személyében, akik motorral vezettek bennünket. Sajnos ők sem tudták, hogy hova is kellene menni (mi meg azt sem tudtuk, hogy merre járunk a városban), de itt-ott megállva megkérdezték a járókelőket, és kb. 1 óra bolyongás után a végén azért sikerült megtalálnunk a Niaber csecsemőotthont, amely árvaház is egyben. Sangho Maly Bibi asszony 15 éve saját erejéből alapította az intézményt, hogy segítséget nyújthasson azoknak az apróságoknak, akiknek édesanyjuk szülés közben meghalt. Jelenleg közel 50 csecsemő, valamint további 50 nagyobbacska gyermek lakik és kap rendszeres ellátást az otthonban. A Kádár Sped kamionja és az AHU csapata is ott volt már. Láttuk, hogy rengeteg adományt adtak át ők is. Néhány más, ismerős csapattal is találkoztunk ott. Bibi asszony megvendégelt bennünket is. Szőnyegen tálalós, földön ücsörgős, jó hangulatú ebédet élvezhettünk végig. Nem tudjuk, hogy miket ettünk, csak találgattunk, de nagyon finom volt minden! A fennséges ebédután mi is lepakoltunk az autónkról. Maradt még jópár iskolai csomag, meg családi doboz is ruhákkal, cipőkkel, játékokkal tele. Itt jó helye lesz! Aztán körülnéztünk még az autóban, hogy mi az, aminek hasznát vehetik. Így aztán odaadtuk a maradék pokrócokat, ágyterítőket, antibakteriális kéztörlőket, fertőtlenítőszereket, tisztítószereket, üres műanyag rekeszeket, és még sok minden mást. Rengeteg konzervünk, és májkrémünk maradt még, így néhányat kivettünk, amit a következő napokban ebédre, vacsira megenni gondoltunk, és a többit szintén odaadtuk a Niaber csecsemőotthon és árvaház kis lakóinak. Gyakorlatilag kiürítettük az autót. Bibi Asszony és a gyerekek is nagyon örültek az adományoknak. Hálájuk jeléül nagy öleléseket kaptunk, és énekeltek nekünk. Amikor meglátták a kocsink oldalán a segítőink, adománygyűjtőink fényképeit, puszit adtak a képekre, és nekik is elénekelték a köszönő dalukat. Nagyon megható volt. Nehezen búcsúztunk el tőlük. Miután elindultunk, és megfordultunk, még mindig ott álltak a kapuban, és énekelve integettek nekünk. Ezt az élményt sem fogjuk soha elfelejteni!


"A foglalkozás elérte célját!" Amiért jöttünk, teljesítettük!
A következő napokban már volt egy kis időnk a medence mellett pihengetni, sörözni, élvezni a forró napsütést. A felejthetelen élményeken túl ez volt a bónusz jutalom!
1-jén este a Bamakóba legurult csapatok a város legmenőbb (és legdrágább) szórakozóhelyén, az Ibizában gyülekeztek. Villám Géza tartott egy rövid kis beszédet, majd a társaság zöme átsétált egy másik, kicsit olcsóbb helyre a La Terrasse-ba, ahol a party folytatódott.
Kimentünk a kézműves piacra is, ami ledöbbenti, lesokkolja az európai embert. Itt szó szerint van minden! Hatalmas, nyüzsgő embertömeg, letámadó, erőszakos árusok, melyek egyszerre 50 felé rángatnak. Mindegyik be akar cibálni a boltjába, és a teljes árukészletet el akarja neked adni. Ha beteszed a lábad a boltba, tuti, hogy nem jössz ki üres kézzel! Egyébként nagyon sok mindent ott helyben készítenek. Meg lehet figyelni, ahogy a gyönyörű szobrokat kifaragják különböző trópusi fákból. Nagyon ügyesek! Össze is haverkodtam Yaya Mariko mesterrel, és beszereztem néhány csodálatos ébenfa szobrocskát, és pár érdekes maszkot.  Megnéztem, hogyan készítik a híres afrikai dobokat, hogyan készítik ki az állatbőröket, és készül belőlük mindenféle bőráru. A piac elképzelhetetlenül hatalmas. Délelőtt már kimentem, és késő délutánig jártam, de nem láttam mindent még így sem. Volt egy része, amihez viszont erős gyomor kellett! Hosszú, végeláthatatlan asztalokon mindenféle gusztustalan dolgok sorakoztak. Volt ott tevefej és majomfej, melynek a szeme már egy kicsit kilógott, mindenféle meghatározhatatlan, legyektől ellepett, bűzlő hús, szárított dolgok: gyík, kígyó, papagáj, patkány, és még sok minden, ami a vudu szertartásokhoz szükséges, esetleg a helyi javasasszonyok gyógyításra, kuruzslásra használják. Szóval leesett állal és befogott orral bámultunk. Szóval a piac egy kihagyhatatlan, felejthetetlen élmény!

 


Körülnéztünk peresze a bamakói éjszakában is! Érdekes, hogy a helyi szórakozóhelyek tele vannak franciákkal. Jellemzőek az idősödő francia urak fiatal helyi leányzókkal, de idősebb francia nőket, és ronda lányokat is látunk helyi fiatal férfiakkal kavarni. Nem véletlenül jönnek ide a volt gyarmatra teleni a franciák!  :-) 
Néhány szót érdemes a bamakói taxikról is szólni. Persze, mindegyik ezer éves lepusztult Mercedes, mint általában 10 autóból 8 db itt Afrikában (Marokkóban, Mauritániában és itt Maliban is rengeteg Merci van! A maradék pedig francia gyártmányú autó.) Érdekes volt, hogy kb 2 napi bamakói tartózkodásunk után már jobban ismertük a várost, mint a helyi taxisok. A városban összesen 2 db híd ível át a Niger folyón, a mi szállodánk az új híd egyik hídfőjénél volt, de a taxisok 90 %-a egyszerűen nem talált oda, hiába magyaráztuk nekik több nyelven is, és hiába mutogattuk vagy rajzoltuk le a 2 hidat, és a hídfőnél levő célt, nekünk kellett mutatni az utat a taxisnak. Térkép persze egyiknél sem volt! De sokszor meg is álltak, és a járókelőktől kérdezgették, hogy most merre tovább. Szerintem azt sem tudták időnként, hogy merre vannak, mert néha mintha kerülővel, vagy körbe mentünk volna. Ezt a kerülőt pedig nem a nagyobb bevétel reményében tette, mert indulás előtt mindig lefixáltuk a tarifát, hogy mennyiért visz el bennünket. Tehát csak bénák!
Azért hátra volt még egy kis idegeskedés. Minden csapat izgult, hogy el tudja-e adni az autóját, és milyen áron. Nem egyszerű a dolog! Miután a helyi médiában beharangozták, hogy a Budapest-Bamako Rallyt a szervezők lefújták, vidékről nem jöttek el az autónepperek Bamakóba. Ez egy kicsit megborította a kereslet-kínálat arányát. Az eddigi kevés autó és sok vásárló helyett most kevesebb vásárló volt, mint amennyi autó. Ez erős hatással volt a vételárakra is! Szinte alig akartak valamit adni az autókért! Jobb esetben is csak a szokásos helyi ár feléért lehetett eladni a kocsit. És a vevők helyzeti előnyben voltak azzal, hogy tudták csak 1-2 nap van az értékesítésre, mert indul a repülő. A legtöbb csapat el sem tudta adni az autót, így ott kellett hagyniuk egy kint élő magyar srácnál, aki majd ha eladja, akkor fizet valamennyit. Erősen kérdőjeles a dolog...
 

Január 30. Diema - Bamako

2010.02.07. 14:06 - Desert Fox

Január 30. Diema - Bamako

Reggel tartottam egy kis földrajzórát a helyi gyerkőcöknek, miután megtaláltam az egyik kedves kolléganőm által adományozott világtérképet az autóban. Persze megmutattam nekik, hogy hol van Magyarország, és milyen hosszú utat tettünk meg hozzájuk. Nagyon élvezték, és érdeklődve fedezték fel a környező országokat, a földrészeket, és a különböző országok zászlóit. A nagy érdeklődésre tekintettel a térképet odaajándékoztam Pamnek, aki szintén nagyon örült, hogy most már földrajzot is taníthat a suliban.
Az AHU csapatával, a Kádár Sped embereivel és néhány másik csapattal együtt Pam meghívott bennünket is, hogy menjünk és nézzük meg a várostól nem messze levő kis falut, amit ő pártfogol. Mindenki meghatódott, amikor látta, hogy milyen hihetetlen szegénységben él a nomád család. Láttunk egy csontsoványra fogyott, 1-2 éves árva kisgyereket is, melyet most nemrég találtak. Természetesen ott is könnyítettünk az autónk terhén...


Miután visszamentünk Pam táborába, és elbúcsúztunk tőle, út közben az előző napi taktikát folytatva, Diema és Bamako között több kis faluban osztottunk ki csomagokat.
Először Diemától kb. 30 km-re tértünk be egy kis faluba, ahol a gyerekek éppen hazaértek az ebédre szánt zsákmánnyal. Egyikük kezében egy jó 60-80 cm-es gyík lógott, a másikuk pedig 2 db elvágott torkú patkányszerű állatot lóbált nagy vidáman. Hát, nem szerettünk volna ebédre maradni, úgyhogy miután átadtuk az adományokat, és egy kicsit körülnéztünk a faluban, gyorsan mentünk is tovább.
Utána találtunk egy nagyobb falut is, ahol volt iskola, ezért a szokásos "falucsomag" (ruhák, játékok, labda, étel) mellett egy nagy iskolai csomagot is adományoztunk.
Nem sokkal később az út mellett 2 nőt láttunk gyerekekkel, akik az ajándékok átadása után beinvitáltak az 5-6 kunyhóból álló kis településükre, ahol megnézhettük a szalmából fonott, kis félgömb alakú sátraikat. Érdekes, hogy e törzs női tagjai rengeteg ékszert viseltek magukon. A nyakukban kb. 15 db, színes kövekkel, gyöngyökkel ékesített nyaklánc lógott és mindkét karjukon szintén hasonló nagyságrendű karkötőt viseltek. A férfiak nagyon meg akartak kínálni bennünket teával, de azt nagyon udvariasan, de határozottan visszautasítottuk, mivel nem akartuk mindenféle fertőzéseknek kitenni magunkat.
Autózás közben azt láttuk, hogy az úttól nem messze egy kb. 20 főből álló asszonycsapat valami szemcsés anyagot dobál lavórszerű edényekből a magasba, és a szél az apróbb részecskéket kifújja belőle. Letértünk hát az útról, és megnéztük közelebbről. Mint kiderült, az asszonyok kölest tisztítottak. Nálunk Európában a kenyérgabonák mára már kiszorították a kölest, és nem is gondolnánk, hogy a földön a népesség 1/3-ának a köles ma is alapétele. Érdekes volt látni, hogy milyen módszerekkel dolgoznak. Az érkezésünkre egy kicsit abbahagyták a munkát, és nagy örömmel fogadtak bennünket, mi pedig nekik is adtunk az ajándékcsomagokból. Amikor elmentünk, még sokáig integettek utánunk.
Út közben rőzsehordó asszonyokat és gyerekeket is megajándékoztunk.
Gomitra nevű faluba érve megláttam az "ecole" táblát egy kerítésen, és nyomban be is kanyarodtunk az iskola udvarára. Sajnos szombat lévén nem volt tanítás, de az autónkat meglátva rengeteg gyerek futott oda hozzánk. Megkértük őket, hogy szóljanak a tanítónak, és a gyerekek pár perc múlva elő is kerítették a tanár bácsit, akinek elmondtuk, hogy az iskolának szeretnénk adományt átadni. A gyerekek érdeklődve nézegették a kocsink oldalán az adományozó magyarországi általános iskolai osztályok csoportképeit, valamint a dobozokban levő osztályképeket, melyeket aláírtak az otthoni iskolások. Nagyon édesek voltak, ahogy betűzgették szintén a dobozokba rakott osztálynévsorokat. A sok összegyűjtött csomag mellé ajándékoztunk focilabdát és világtérképet is. Mind a gyerekek, mind pedig a tanár bácsi nagyon boldog volt a sok ajándék láttán. Nemsokára a falu vezetői is megjelentek, akik szintén köszönetüket fejezték ki minden magyarországi iskolásnak, aki adományával hozzájárult az afrikai gyerekek tanulásához.


A továbbiakban még két iskolába tértünk be. Kolokani városka és egy meg nem jegyzett nevű kis falu tanulóit leptük meg egy-egy hatalmas iskolai csomaggal.
A mai napi utolsó adományt Bamakótól kb. 70 km-re, egy néhány szalmatetős agyagkunyhóban élő nagy családnak adtuk át. Mivel sok gyereket láttunk, a hatalmas családi csomag mellé egy iskolai csomagot, focilabdát, pokrócokat és párnát is adományoztunk. A családfő szépen, igazságosan osztotta el az ajándékokat a gyerekek között. A rengeteg adomány láttán nagyon nagy volt az öröm a családban!

  


Zolival megállapítottuk, hogy a mai nap pillanataiért tényleg érdemes volt nekivágnunk az útnak. Az a boldogság, öröm, amit a sok kis faluban láttunk az adományok átadásakor, feledhetetlen élménnyel töltött el bennünket, és soha nem fogjuk elfeledni. Ez a Budapest-Bamako rally igazi célja! Kár, hogy a média nem ezt az oldalát mutatja az eseményeknek, hanem az anyagias érdekek miatt csupán csak a felszínes bulvárhírekkel foglalkoznak mindenhol. Pedig rajtunk kívül is nagyon sok csapat a rally eredeti szellemiségét megtartva elgurult Bamakóig, hogy a kalandos út során az összegyűjtött adományaikat eljuttassák a rászorulóknak. Kár, hogy a hírekben csupán a mindenkit átverő, és pénzzel lenyúló Polgár testvérekről és a klikkjükbe tartozó néhány csapatról volt szó, a több, mint 40 bátor csapatról pedig szót sem ejtettek, akik a kockázatot vállalva, a Budapest-Bamako Rally eredeti szellemiségéhez híven elmentek Bamakóig.
Helyi idő szerint 19.45-kor megérkeztünk a Bamako város határát jelző táblához, mely eseményt fényképen is megörökítettük.


Futottunk néhány kört a városban, mire megfelelő szállást találtunk magunknak. A Hotel Seguere-ben szálltunk meg, ahol mint kiderült, a konvojunk (a veszprémi csapatok zöme) is ott volt.
Persze, gyorsan tartottunk is egy kis wellcome-partyt némi pálinkával, amit a megérkezésünkre tartogattam.

Január 29. Kiffa - Diema

2010.02.07. 10:58 - Desert Fox

Január 29. Kiffa - Diema

Hogy minél kevesebb időt töltsünk a "veszélyes" Mauritániában, az eredeti útitervet átírva Diema felé vettük az útirányt, mely már Maliban van.
Láttunk árvíz által elárasztott falut, a kátyús, rossz úton kitört kerekű autót, több tucatnyi rozsdás, kiszuperált kocsit a folyóba lökve, iszonyatosan megpakolt teherautókat (amit otthon csak 2 fordulóval vinnének el, azt itt egyszerre felpakolják a kocsikra), és persze rengeteg tevét, kecskét, és hátukat a ház árnyékos oldalának támasztó, hűsölő szamarat. Az út mellett sok integető és ajándékot kérő gyerek volt. Természetesen ahol tudtunk, adtunk nekik némi cukorkát, nyalókát, és írószereket. A felnőtteknek pedig az  indulásunk előtt előre összekészített, 2 nagy bőröndnyi kis ajándékcsomagokból adogattunk, melyekben ruha, szövetanyag, öngyújtó, gyufa, és édesség volt. Nagyon örültek ezeknek a kis csomagocskáknak, és nem győztek hálálkodni!
Ebédidő környékén érkeztünk meg a mauritán-mali határra. A vámosok egy része az épület előtt szundikált, a többiek (kb. 4-en vagy 5-en) pedig éppen ebédeltek. Egy koszos, talán soha el nem mosogatott lavórszerű tálat ültek körbe, és abból ettek kézzel valamilyen ételt, amit semmi pénzért nem kóstoltunk volna meg. A határon tevékenykedő hatóságok hivatalai, mint épületek egyébként lesokkoltak bennünket. Egyik helyen sem bonyolították túságosan az építményeket, és a lakberendezőnek sem adtak túl sok munkát, mivel általában 1 db kopott, düledező asztal és 1-2 szék volt az összes bútor. Itt-ott a székek háttámlája is le volt már törve. A természetes fény felülről való bejutását megkönnyítendő, néhány üvegpoharat építettek be az alig 2 méter magas, lapostetős épület plafonjába. Micsoda ötlet! :-) A határátlépés egyébként gyorsan ment. A helyi idő szerint 14.15-kor átléptük a mauritán-mali határt.
Ahogy Maliba értünk, feltűnt, hogy az eddigi jellegzetes mauritán kis négyszögletes házikókat felváltották az agyagból épült, kerek alapterületű, kúpos szalmatetős házikók. A falvak is rendezettebbnek tűntek. Itt már nem láttunk szinte vadon kóborló állatokat, a csordák mellett mindenhol ott voltak a pásztorok is. A falvakat elborító szeméthalmok is eltűntek, és elmaradtak az út mellett bomló állttetemek is.
A határt átlépve a konvoj többi tagja úgy döntött, hogy nem áll meg Diemában, hanem még aznap elszáguld Bamakóig, hogy minél hamarabb szállodai pihe-puha ágyba kerülhessen, és hideg sört kortyolgathasson a medence mellett. Zolival mi másképp gondoltuk. Azért jöttünk, hogy tőlünk telhetően segítsünk a helyi embereken, és a barátaink, valamint a veszprémi és nemesvámosi iskolások és az általunk összegyűjtött iskolaszereket, ruhákat, játékokat, gyógyszereket eljuttassuk a rászorulók számára. Nem akartuk az egész szállítmányt egy helyre kipakolni, mert mint hallottuk, régebben is volt már botrány a segélyszállítmányok lenyúlása miatt. Sajnos sok helyi hatóság és "segítő" üzletel az összegyűjtött küldeményekkel, és sok csomagnak megvan már a vevője. Olyant is hallottunk, hogy közkórház helyett egy magánkórházban pakolták le az orvosi berendezéseket, és gyógyszereket. Állítólag tegnap a Kiffában lepakolt szállítmány nagy részét is elhordták éjszaka rossz arcú emberek. Emiatt úgy döntöttünk, hogy útközben több helyen, több kis faluban fogjuk szétosztani az általunk hozott csomagokat, és így biztosan azokhoz kerül, akiknek szánták az adományok küldői.
Először Bougerdere falu mellett egy 10 fős, nőkből és gyerekekből álló éppen hazafelé tartó csapatot állítotunk meg az út mellett, majd adtunk nekik egy jó nagy doboznyi ruhát, játékot, iskolaszert, focilabdát, és némi élelmiszert. Azt a nagy boldogságot, amivel fogadták, nem lehet leírni! Örömükben táncra perdültek, énekeltek, nevettek, nekünk pedig könnybe lábadt a szemünk. Már megérte eljönni...!


Utána Diema előtt 15 km-re az úttól nem messze láttunk egy kis falut, ahol szalmakunyhókban lakott egy nomád törzs. Őket is megajádékoztuk.
Majd Diema előtt 10 km-re az út mellett adtunk egy jó nagy pakkot egy 10-12 fős csapatnak, akik azért nem viselkedtek annyira kulturáltan, mint az első női csoport, mert egy kicsit összevesztek egymással, hogy melyik holmi kié legyen.
Estére értünk be Diemába, ahol Pam Young, egy angol hölgy által vezetett, nagyon szép, helyi stílusban épült táborban szálltunk meg. Pam Young 10 éve él Diemában, és különböző fejlesztési projekteket vezet, többek között növénytermesztést, téglagyártást, varrótanfolyamot szervez a helyieknek, továbbá tanítja is a helyi gyerekeket. Pamnek adományoztunk iskolai füzeteket, írószereket, egyéb iskolai felszereléseket, focilabdákat, ruhákat, cipőket, gyógyszereket, fertőtlenítő szereket, tisztítószereket. Odaadtam neki az ásólapátunkat is, melyet a sivatagi homok elleni küzdelemre vettem, de már nem lesz rá szükségünk, és még néhány konzervet is odaajándékoztunk neki. A Kádár Sped Kft kamionja is éppen akkor pakolta le az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU) csapata által összegyűjtött adományokat, és rajtunk kívül több csapat is megfordult a táborban, akik szintén adtak át adományokat Pamnek.

 

Január 28. Nouakchott - Kiffa

2010.02.07. 10:57 - Desert Fox

Január 28. Nouakchott - Kiffa

Reggel korán indult a kis karavánunk, mivel hosszú (650 km-es) út várt ránk Kiffáig, Mauritánia 3. legnagyobb városáig. Út közben rengeteg tevét, szamarat, kecskét és tehenet láttunk az út mellett és az út közepén is kódorogni. Sajnos ezeknek a kóborló állatoknak semmilyen félelemérzetük sincs az autókkal szemben, és sokszor találkoztunk az út közepén tébláboló négylábúakkal, ezért nagyon óvatosan kellett haladnunk. Rengeteg állat elhulott és felpuffadt teteme száradt és bűzlött az út szélén, jelezve a táplálék és víz hiányát, valamint az óvatlan autósok szerencsétlen találkozásait az állatokkal.


Sok kis apró mauritán falun keresztül vezetett az útunk, de úgy éreztük, hogy a félelemkeltő hírek és nyilatkozatok ellenére nem voltunk veszélyben, mert mind az ellenőrző pontokon levő katonák, mind pedig az útunkba eső mauritán falvakban lakó emberek nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. A gyerekek az út mellett mindenhol kedvesen integettek nekünk. Marokkóban néha sokkal nagyobb veszélyben éreztük magunkat. Több csapattól hallottuk, hogy szinte megtámadták őket az ajándékokat követelő gyerekek. Gumitóniék autójáról a menet közben rácsimpaszkodó gyerekek lelopták a lapátot és a CB antennájuk vezetékét is elszakították. Egy másik csapat arról számolt be, hogy amikor egy marokkói faluba tévedtek, a gyerekek az autó elé feküdve akarták megállítani őket, és csak akkor ugrottak el, amikor már majdnem a kerék alá került a gyerek feje, és miután gyorsan megfordultak, hogy elhagyják a falut, addigra a gyerekek útakadályt emeltek kövekből, hogy ne tudjanak elmenni, de szerencsére nagy gázzal át tudtak hajtani a barrikádon. Szóval ehhez képest semmilyen fenyegető veszélytnem tapasztaltunk Mauritániában. Sok faluban a gyerekek egy kicsit félénkek is voltak. Többször is előfordult, hogy amikor megálltunk, és oda akartuk hívni az út mellett játszó gyerekeket, hogy valami kis ajándékot adjunk nekik, nem mertek odajönni hozzánk, hanem hívták a szülőjüket, és kézenfogva odajöttek a kinyújtott kis csomagokért, melyeknek nagyon örültek, és nem győztek hálálkodni.
A jellegzetes lapos tetős mauritán házikók nagyon picik. Kb. 2 m x 3-4 m alapterületűek, melyek 2 szobából állnak, külön ajtóval.


Nouakchott és Kiffa között félúton áthaladtunk egy Aleg nevű városon is, mely mindannyiónkra nagy hatással volt. Annyira sokkoló volt a látvány, hogy percekig nem tudtunk megszólalni. Csak nagy sokára hallottunk valakit a konvojból a CB rádión: "Basszus! Ti is láttátok? Döbbenetes volt!" Hát, szavakkal tényleg leírhatatlan volt a látvány, ami elénk tárult, miközben végiggördültünk a városka főutcáján. Por, mocsok, igénytelenség, rengeteg műanyag flakon és zacskó szétdobálva az utak mellett, melyek itt-ott hatalmas szemétkupacokká nőttek, s az emberek e mindent elborító szeméttel semmit sem foglalkozva azon sétálgattak, ültek, feküdtek, ettek. Az út mellett mindenféle árusok egymás hegyén-hátán. Koszos deszkákról legyektől hemzsegő, kétes frissességű húsokat áruló kofák kb 50 méterenként. Szemétkupacon ücsörgő, teázgató emberek. Rongyos, szakadt, koszos ruhák az embereken, melyek nagy részének cipője sem volt. A kis karavánunkból sokan szinte egyfolytában kattogtattak a fényképezőjükkel, mert ezt otthon úgysem fogják másképp elhinni. Szóval emléklezetes marad e városka a számunkra.
Késő délután megérkeztünk Kiffába, Idomu városába. A város szélén volt Idomu kempingje, mi ott szálltunk meg. A többiek pedig egy közeli kis hotelben. Mi most is az autóban aludtunk. Nagy élmény volt, hogy éjszaka a  kocsi mellett sétálgattak a tevék, sőt ott mellettünk szoptatta kicsinyét az egyikük.
Este odajött a kemping melletti kis nyomortanyáról egy kb. 10 éves srác, és a tenyerét felénk tartva, némi petit cadeau-t (kis ajándékot) kért, én pedig a szokásos cukorka, nyalóka mellé még egy focilabdát is adtam neki, mivel láttam, hogy több gyerkőc is futkározik a közelben. Erre olyan dolog történt, amin nagyon megdöbbentem: a gyerek csodálkozva nézte a labdát, és az arcára kiült az öröm, majd a szeme alatt megjelent könnycseppen keresztül boldogan rám nézett, meghajolt, és kezet csókolt nekem! Egy egyszerű, olcsó focilabdáért kezet csókolt! És láttam Zolin, hogy ő is sokkot kapott a gyerkőc reakciója láttán. A köztünk levő, néhány perces döbbent csendben még hallottuk, ahogy a fiú némán elfut, majd hazaérve boldogan kiabálja, hogy milyen szép ajándékot kapott az idegenektől. Sokáig nem tudtunk megszólalni...

Újra itthon!

2010.02.05. 15:34 - Desert Fox

Hazaértünk!

Az utóbbi napok történéseiről a részletes infók később...

2010.02.04. 00:48 SMS:

"A sas leszállt!"

Bamako

2010.01.30. 14:14 - Desert Fox

2010.01.30. 13:03 SMS:

"Ma Diemától Bamakóig betérünk több kis faluba, és segélycsomagokat adunk át. Estére begurulunk Bamakoba!"

2010.01.30. 23:51 SMS: 

"Több mint 10 helyen osztogattunk! Megérkeztünk és szállodát is találtunk! Minden ok!"

Nouadhibou - Nouakchott

2010.01.27. 10:47 - Desert Fox

Január 27.  Nouadhibou - Nouakchott

Ma útközben leugrottunk az Atlanti-óceán partjára egy kis halászfalu mellé, egy kicsit pancsolni. Nagyon kellemes volt!  :-)

A halászfaluban viszont megdöbbentünk, hogy milyen szegénységben, milyen rossz körülmények között élnek az emberek! A gyerekek a tenyerüket nyújtva futottak az autók után, és amikor megálltunk, hogy adjunk nekik néhány apróságot, hirtelen még többen rohanták meg az autót, hogy szinte az utunkat állták. Szerencsére cukorkából jól felpakoltunk, így jutott mindegyiknek, sőt az ajándékot kérő felnőtteknek is tudtunk adni konzerveket, teát, gyufát, öngyújtót és ruhákat.

Sokan, akiknek homokot jobban bíró autójuk van, továbbmentek B2 Beach-re, további pancsolásra, de sok autó, velünk együtt inkább továbbment a fővárosba, Nouakchottba. Egy nagyon jópofa, otthonos kis panzióban szálltunk meg, ahol a kocsikat is zárt helyre tudtuk tenni. Hosszú napok (talán Zagora) óta ismét meleg zuhany! :-)
Az idő egyébként nagyon kellemes! Reggel egy kicsit hűvös van, elkel a pulóver, de később már 30 fok körül van, és éget a nap! Kezd jó színünk lenni!  :-) Furcsa lesz hazamenni a mínusz 10 fokba!

Ajánlott böngésző: Mozilla Firefox.
Internet Explorer böngésző esetén a megfelelő megjelenítés nem garantált.

Copyright © 2009. Desert Fox
Minden jog fenntartva!


süti beállítások módosítása